Laktózérzékenység, tejallergia, tejcukor érzékenység, laktózintolerancia.

Receptek laktózmentes étrendhez

Menza rendelet csak januárban lesz hatályos

Nyomtatás Nyomtatás

Közétkeztetés, ments ételekKorábban örömmel tájékoztattuk olvasóinkat, hogy 2014. szeptemberétől minden különleges táplálkozási igényű gyermeknek az óvodákban, iskolákban kötelező lesz biztosítani a diétájuk betartáshoz szükséges allergén mentes étrendet.

Sajnos, csak januártól lesz kötelező a menzákon a laktózmentes, tejmentes étrend biztosítása is.

Szeptember helyett jövő év január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet – ahogy többen ismerik a menza rendelet – , amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, és mérföldkő a sófogyasztás csökkentésében – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A túlsúlyos, egészségtelenül táplálkozó gyerekekből nagyobb eséllyel lesznek elhízott felnőttek, a kormányzatnak pedig különösen nagy felelőssége van ennek megakadályozásában, hiszen a közétkeztetésben 960 ezer kisgyerek vesz részt – közölte.

Azért halasztják el a rendelet hatályba léptetését, mert több jelzést kaptak a közétkeztetés résztvevőitől, hogy – szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt – nem elegendő a felkészülési idő.

Az államtitkár jelezte: a mintamenza program tapasztalatai alapján a jelenleg a közétkeztetésre fordított összegből a rendelet által előírt tápanyagok beszerezhetők, az ételek előállíthatók, így nem várható a menzai díjak emelkedése a rendelet miatt.

A rendelet a különböző életkori csoportokra lebontva meghatározza, hogy a különböző táplálékcsoportokból mennyit kell biztosítani a gyerekeknek, rögzíti az irányadó tápanyag-beviteli normákat, a tiltott élelmiszereket, és előírja, hogy az asztalokra nem lehet kihelyezni a só- és cukorszórókat (de külön lehet kérni őket), és táblán kell felhívni a figyelmet a túlzott só- és cukorfogyasztás következményeire.

A sótartalomra vonatkozó előírások fokozatosan válnak kötelezővé.

Az államtitkár elmondta: a sótartalomra vonatkozó intézkedések az ötévesnél fiatalabb gyerekek számára január 1-jén lépnek hatályba, az idősebbeknél fokozatosan, 2021-ig kell elérni a kívánatosnak tartott öt gramm/nap adagot.

Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar lakosság sóbevitele háromszorosa az ajánlottnak. Az OÉTI 2009 óta vizsgálja az élelmiszerek sótartalmát, eddig 750 élelmiszert vizsgáltak meg, volt, hogy egyet többször is. A kenyér- és kenyérfélék esetében azt állapították meg, hogy tíz deka kenyér sótartalma 0,8-3,2 gramm között változik, vagyis egy szelet kenyér elfogyasztásával több sót fogyasztanak el a vásárlók, mint ami a WHO által ajánlott teljes napi sómennyiség.
Jelezte: a pékek vállalták, hogy az év végére tíz százalékkal csökkentik a kenyerek sótartalmát.
A húskészítmények, felvágottak esetében pedig tíz dekagrammonként 1-5,2 gramm között ingadozik a sótartalom, a leveskockák, levesporok, fűszerek sótartalma pedig akár hatvan százalék is lehet – ismertette.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a finomított cukrot és a sót néma gyilkosnak kezdik hívni a szakirodalomban, mert például a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint a vesebetegségeket a magas vérnyomásra és így a túlzott sóbevitelre lehet visszavezetni.

Emlékeztetett rá: a kutatások szerint napi 5 gramm az ajánlott sómennyiség a felnőtteknek, ezzel szemben a magyar férfiak 17,5 grammot, a nők 16,5 grammot fogyasztanak belőle naponta, azaz évente több mint 6 kilót. Felhívta a figyelmet: már napi egy grammal kevesebb só is jelentősen csökkentheti a magas vérnyomást.
Megjegyezte: bizonyítható, hogy a csökkentett sóbevitel az ételek élvezeti értékét két-három hét után már nem befolyásolja, vagyis hozzászokik az ízérzékelés, és ugyanez vonatkozik a cukorra is.

 

 

Forrás: MTI



Kapcsolódó bejegyzések:

Közétkeztetés - Közétkeztetést érintő változások
Közétkeztetés – Közétkeztetést érintő változások

Létrejöttek a közétkeztetés olyan speciális, népegészségügyi szempontból különösen fontos területei, mint a gyermekétkeztetés, ami magában foglalja a bölcsődések, óvodások, általános...

Biztonságos táplálkozás? Akár mentes étel házhozszállítással is!
Biztonságos táplálkozás? Akár mentes étel házhozszállítással is!

Ha valakiről kiderül, hogy laktózérzékeny vagy tejallergiás, a megszokott ételek helyett diétát kell tartania. Mentes étel házhozszállítás kapcsán kérdeztünk meg...

2014 szeptemberétől kötelező biztosítani a mentes ételt is a menzákon
2014 szeptemberétől kötelező biztosítani a mentes ételt is a menzákon

37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet szerint valamint a nevelési-oktatási intézményben minden, szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának...


ugrás az oldal tetejére