Laktózérzékenység, tejallergia, tejcukor érzékenység, laktózintolerancia.

Receptek laktózmentes étrendhez

Tejfehérje allergia gyermekkorban

Nyomtatás Nyomtatás

Tejallergia, azaz a tejfehérje allergia 3-10 kor között megszűnhet.Tejfehérje allergia közismert néven tejallergia.

Amikor az első gyermekünk megszületik, kiderül, hogy nagyrészt ő a mi „tanítómesterünk”, hiszen igazából az első gyermeken tanulunk meg mindent. Például megkülönböztetni a sírás jellegét, és rájönni, hogy éppen mi is lehet az ő problémája.

Az elsődleges táplálásban mindig az anyatej a legfontosabb. Ugyanakkor nem mindig vagyunk elég felkészültek, hogy már apróbb változást is észrevegyünk.

Fontos megjegyezni, hogy az anyatejjel táplált csecsemőknél előforduló ételallergiák, jóval ritkább, mint ahogyan a szülők gondolják.

A tehéntej, és a belőle készült tejtermékek a probléma leggyakoribb okozói, egyben ez az egyetlen olyan ételcsoport, amely az elvégzett kutatások szerint bizonyítottan okozhat nyugtalanságot vagy hasfájást a csecsemőknél.

Nagyon sokféle tünet jelenhet meg:

  • szoptatás után nyűgös, hosszú ideig vigasztalhatatlanul sír
  • alvás után hirtelen látható kellemetlenségérzettel ébred fel
  • kiütés, csalánkiütés, ekcéma, kisebesedett popsi, száraz bőr, zihálás
  • asztma, eldugult orr vagy megfázásszerű tünetek
  • piros, viszkető szem
  • fülgyulladás
  • ingerlékenység
  • hasfájás, hányás, székrekedés és/vagy hasmenés, vagy zöld és nyálkás, esetleg véres széklet
  • vashiány vagy vérszegénység is előfordulhat
  • fejlődésbeli elmaradás is megfigyelhető kezeletlen tejfehérje allergia esetén

Előfordulhat csak egy tünet, de az is lehet, hogy több tünet is jelen van!

Az allergiás reakció súlyossága függhet:

  • a csecsemő érzékenységének fokától
  • az anya által fogyasztott étel mennyiségétől függ (értelemszerűen minél többet fogyasztott az allergiát okozó ételből, és minél érzékenyebb a baba, annál hevesebb lehet az allergiás reakció)
  • az ételre adott reakció megjelenhet akár néhány percen belül
  • a szoptatott kisbabáknál általában 4-24 órán belül mutatkoznak a tünetek

Ha jól megfigyelhető, hogy a gyereknél az anya, vagy már a gyermek nagyságából adódóan a saját tej-, tejtermékfogyasztás után jelennek meg tünetek, akkor már érdemes gyanakodni, hogy vagy tejfehérje-allergiára, vagy laktózérzékenység, bár akár még gluténintoleranciára, cöliákiára (gyümölcsjoghurtokban, sajtkrémekben lehet glutén) is gyanakodhatunk!

Azonnal menjünk orvoshoz, és kérjünk beutalót kivizsgálásra, ne mi kísérletezgessünk a gyereken, így is elég rosszul érzi magát!

A gyermekeknél a tejallergia elsősorban vérvizsgálattal mutatható ki!

Jobb esetben a tejfehérje-allergia idővel elmúlhat!

Ha a diagnózis, valóban tejfehérje allergia, akkor a tejet és a tejtermékeket, illetve az azokat is tartalmazó készételeket is ki kell hagyni az étrendből. Ha kora csecsemőkorban jelentkezik, akkor előfordulhat, a gyerek 3-6-10 éves korára az esetek 80 százalékában megszűnik a panasz. Kizárólag, a kezelőorvossal és dietetikussal egyeztetve lehet kipróbálni, hogy allergiás-e még a gyermek.

Ennek feltétele, hogy legalább 4 hét folyamatos tejterheltség mellett, ne jelenjen meg tünet, egyszer sem!

Tehéntejmentes étrend esetén az élelmiszerek csomagolásán az alábbiakat kell figyelni, és elkerülni:

  • tej és tejpor
  • tejszín
  • tejföl
  • joghurt, kefir
  • sajt, túró, vajíró
  • tejsavó-,por, Citopánpor
  • tejes margarin
  • tejsavós édesítőszer
  • kazein, kazeinátok

Fontos tudnivalók:

  • tehéntej allergia esetén semmilyen más állat tejével sem pótolható a tehéntej, hiszen azok is tartalmazzák az allergént
  • tehéntej allergia esetén 6 éves korig a tehéntej helyett adhatunk:
    • extenzíven hidrolizált tápszert, ha ez nem megfelelő, akkor
    • aminosav alapú tápszert.

Anyatejes tejallergia

Nagyon ritkán előfordulhat az anyatejes tejallergia is. Ilyen esetben elsőként az anyának kell kerülnie a szoptatás befejezéséig a tejet-, tejtermékeket, de súlyosabb esetben abba kell hagyni a szoptatást, és aminosav alapú tápszer adható a gyermeknek.

Ha tejmentes termékeket keresünk, az alábbi jelölésekkel találkozhatunk:

  • Milk free vagy Dairy free
  • Milchfrei
  • Tejes üveg karikában áthúzva
tejmentes

tejmentes

 



Kapcsolódó bejegyzések:

Hogyan hat a baba fejlődésére a laktózmentes tápszer?
Hogyan hat a baba fejlődésére a laktózmentes tápszer?

Az USA-ban csecsemőknek szánt tápszerek vizsgálata azt igazolta, hogy a laktózmentes tápszer nem befolyásolja a normális növekedést és biztonságos. ...

Anyatej, szoptatás és a laktózérzékenység
Anyatej, szoptatás és a laktózérzékenység

Táplálkozási kutatások alapján, a baba megszületésétől első 1.000 nap táplálkozása adja meg, a későbbiekre vonatkozó egészséges élet alapját. A szoptatás...

, ,
ugrás az oldal tetejére