Laktózérzékenység, tejallergia, tejcukor érzékenység, laktózintolerancia.

Receptek laktózmentes étrendhez

Tejfogyasztás és a daganatok összehasonlító vizsgálata

Nyomtatás Nyomtatás
tejfogyasztás és bélrák

Akár 40%-al csökkenthető a bélrák kockázata tejfogyasztással.

Ma is még a „civilizációsnak hitt betegségek” közül a legrettegettebbek a daganatos, rákos megbetegedések. Ugyanakkor, a PLOS ONE tudományos folyóiratban ismerteti egy nemzetközi kutatócsoport (amerikai, kanadai és orosz kutatók), hogy a legrégebbi bizonyítottan rákos beteg földi maradványait tárta fel Szibériában, a Bajkál-tó környékén.

Az egyik kanadai kutató, Angela Lieverse szerint hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a rák korunk átka, amellyel a civilizáció biztosította kényelmes életmódunk miatt fizetünk. Hajlamosak vagyunk az hinni, hogy az őskorban, ókorban, amikor az emberek tiszta környezetben éltek, és vegyszerek nélkül termelt élelmiszereket ettek, elő sem fordulhattak ezek a rettegett betegségek. „Ám a rák sokkal gyakoribb volt, mint hinnénk” – mondta a kanadai kutató.

Az orvos-, és táplálkozástudomány fejlődésével nagyobb hatékonysággal lehet felvenni a harcot a tumoros elváltozásokkal, és egyre többet tudunk arról, hogy védekezhetünk a mindennapi ételeinkkel a különféle táplálkozással is összefüggő daganatok kialakulása ellen.

Egyre gyakrabban halljuk, olvassuk, hogy a bélrendszeri daganatok megelőzésére kiemelten fontos, hogy megfelelő táplálkozással, például elegendő rost fogyasztással, a bélrendszerünk egészsége érdekében.

A táplálkozás kutatások egyik központja a vitaminok, antioxidánsok valódi jelentőségének a felmérése. A D vitamin kutatása olyan eredményekre mutatott rá, melyek miatt a bélrendszeri daganatok kialakulásában a tejfogyasztás szerepének vizsgálatát is indokolttá tette.

A D-vitamin elnevezés, csak orvostörténeti elnevezés, mert valójában nem vitamin.

Egy olyan előanyag, mely a napfény hatására az emberi szervezetben kialakuló vagy a táplálékkal kerül be az ember szervezetébe, amiből aztán számos lépésben aktiválódik az egyik legősibb szteránvázas hormon.

A tejben lévő D-vitamin és kalcium szerepe

A tej fogyasztás kutatása alapján több információhoz jutott az orvos-, és táplálkozástudomány górcső alá véve a tejben lévő D vitamin és kalcium szerepét is.

2004 –ben a Journal of A National Cancer Institute című kiadványban jelent meg Medicine at Harvard Medical School munkatársától, Eunyoung Cho, SCD, adjunktustól egy tanulmány „Dairy Foods”, a kalcium és végbélrák összesített elemzése

Ezt a kísérletet állatokon végezték, mely arra irányult, hogy a kalcium csökkentheti e a vastagbél rák kialakulását. Arra a következtetésre jutottak az összesítéskor, hogy a tejfogyasztás által, kisebb a kockázata a vastagbél rák kialakulásának.

Az amerikai Creighton Egyetem táplálkozástani szakértője, Dr. Joan Lappe és munkacsoportja tanulmányai a tej D-vitamin tartalmának kiemelkedő hatására hívták fel a figyelmet a rákos megbetegedések kapcsán.

Úgy nevezett randomizált tudományos kutatást végeztek:

  • 1000-nél is több 55 évnél idősebb nőt kértek fel a vizsgálatra, akiket három csoportra osztottak.
    • csoport tagjai 4 éven keresztül kalciumot és D-vitamint,
    • csoportba tartozó hölgyek csak kalciumot szedtek
    • a kontrolcsoport tagjai pedig placebót kaptak.

A kutatási eredmények:

  1. csoportban 60%-kal kevesebb
  2. a másodikban 47%-kal kevesebb rákos megbetegedés fordult elő a kontrollcsoporthoz képest.

Ez a kutatást, és az eredményeket 2007-ben közölte az American Journal of Clinical Nutrition is, eredeti címén: „Vitamin D and Calcium Supplementation Reduces Cancer Risk: Results of a Randomized Trial”

Bár a D vitamint külön is szedhetjük vitaminkészítményként, nem árt azonban a D vitamin beszerzéséért rohanás előtt elgondolkodni, hogy honnan is tudjuk, hogy mennyi D vitamint kellene szedni, ha nem tudjuk, hogy az adott időben milyen a D vitamin ellátottságunk!? Jusson eszünkbe, hogy egyes hosszabb ideig is fennálló hasmenéses betegségek, állapotok egyébként is rontják a tápanyagok beépülését, mint például a fel nem ismert IBS vagy cöliákia!

Javasolt a D vitamin mérés is, és utána az orvossal való konzultáció a megfelelő D vitamin szedése miatt.

Az is kérdéses továbbá, hogy valóban elegendő e csak D vitamint szedni, vagy szedjünk e hozzá kalciumot is, vagy csak egyszerűen fogyasszunk megfelelő mennyiségű tej-, tejtermékeket.

Megerősíthetjük tehát, hogy a gyermekeink számára nekünk kell példát mutatnunk a mindennapi táplálkozásunkkal. Ha nem vagyunk mi vagy gyermekünk tejfehérjére allergiásak, ne szegje kedvünk egy „egyszerűnek” tűnő laktózintolerancia, hiszen a tejcukorra való érzékenységet ma már nagyon egyszerűen kezelhetjük diétával vagy laktáz enzim pótlással is.

Fel kell ismerünk, hogy gyermekeink számára van helye a napi szintű tejfogyasztásnak, hiszen ha egy gyermek 6 éven keresztül naponta megiszik egy pohár tejet, 40%-kal csökken annak kockázata, hogy felnőtt korában bélrák alakul ki nála.



Kapcsolódó bejegyzések:

Prémium kategóriás tej jelenik meg az USA-ban
Prémium kategóriás tej jelenik meg az USA-ban

Érdekes hírt olvastunk egy új prémium kategóriás tejről. Több fehérje, több kalcium és kevesebb cukor. Néhány gondolatunkat osztjuk meg róla....

Miért ajánlják a tejet az USA-ban laktózintolerancia esetén is?
Miért ajánlják a tejet az USA-ban laktózintolerancia esetén is?

Amerikai kutatás szerint már kora gyermekkortól kezdve az emberi szervezetnek szüksége van azokra a tápanyagokra, amelyek a tejben megtalálhatóak, legfőképpen...

,
ugrás az oldal tetejére